Egy kedves magyarországi barátomtól (aki idén januárban ott volt az egyik „ELEFELEDETT KELETI MAGYARSÁG” előadásomon) kaptam az alábbi levelet:

Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?

1. Amerikai egyetemi tanár vagyok (most nyugdíjas).  Egyik osztályomban volt egy japán lány. Mikor megjegyeztem, hogy rokonok vagyunk, minden habozás nélkül vágta rá, "Igen, tudom." Megkérdeztem, honnan tudta? Középiskolában tanulták!  Melyik magyar középiskolában tanítják, hogy rokonok a japánok?

 2. Az ENSZ-ben a japánok, kínaiak és dél koreaiak úgy kezelik a magyarokat, mint testvérnép!

 Így tehát, ha volt egy Shokotu nevű japán történész, ha nem, a japánok, koreaiak és kínaiak elismerik a rokonságot

Dr. Balogh Sándor, Prof, emeritus

Shokotu Faisi japán történész: A világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar

2009.01.12. 11:46

Subject: Részlet, Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz.

"...Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap" birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el.

Faji kiválóságukat elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt. Harminc év elteltével meg kell állapítanom a következőket:

1) Igaz magyar történetírás nem létezett.

2) A valóságos faji mítoszok alapján dolgozó történész ebben a gárdában nem létezik, mert hogy is értékelnék azok a mítoszok erejét, igazságát, akik saját Nemzeti Krónikájuk hitelét is lerontották?

Miután azonban a magyar nemzet, faj és nép a történelmi kutatás szempontjából csak olyan elbírálás alá kell, hogy essen, mint a többi nemzet, faj és nép, kérdezem Önöktől kedves magyar történész kortársak, miért hivatkoznak mindig saját fajuk kérdéseiben a hitleri anomáliákra? Miért nem hivatkoznak a "biblikus Izrael" faji hasonlatosságokra? Izrael faj, nép és nemzetség, tehát ugyanúgy a magyar, japán, görög, arab is faj és nemzetség. De miért nem oldják meg végre Önök - magyar tudósok - a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek kérdését? Innen messziről jobban látszik az igyekezet is meg a hamisság is.

Valóban, a magyar fajta igen elkeveredett már. A "magyar" történelemírás tudósai is ilyen kevert vérűek. Van német-magyar, szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelemtudós is. Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történelmet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok, izraeliták javára akarják a magyar történelmet elferdíteni. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz, és rajtuk keresztül minden magyarhoz. Nevezetesen: Miért van az, hogy a világ egyetlen nemzete a magyar, amelynek a származását, történelmét elhomályosítani igyekszenek?

Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?

Addig is, amíg Önök erre válaszolni fognak, mi japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók a legősibb nyelv elemeit megtartó nyelven - magyarul! - írjuk ÉBRESZTŐNKET csaknem 800 millió testvérünkhöz, és ezzel a magyar népnek, fajnak és nemzetségnek akarunk a legősibb származásért és sok ezer éves hagyományért tiszteletet adni - még akkor is, ha Önök ezt a tényt megmásítani akarják..."

Ha elolvastad add, küld tovább, hogy valamennyien tudjunk erről.

Válaszom a fenti levélre

Érdekes olvasmány, amit küldtél. Nem gondoltam volna, hogy ennyire válságos a helyzet. Már ilyesmit is olvas a MAGYAR, csakhogy megnyugtassa a lelkét! A Kárpát-medencei magyarság tényleg nem ismeri jól a saját történelmét és tényleg ott is fogódzkodókat keres, ahol nincsen. Az tény, hogy sok keleti nép (főleg a törökség nyelveit, nyelvjárásait beszélők) gondolják úgy, hogy rokonságban állnak a Kárpát-medencei magyarsággal. Persze, amikor erről szó esik, nem árt (ártana) feleleveníteni, hogy ki is a MAGYAR. Illetve, hogy nem csupán a Kárpát-medencei magyar a MAGYAR. Az „ELFELEDETT KELETI MAGYARSÁG” is ehhez a népcsoporthoz, néphez, nemzethez tartozik. Akár tanítják, akár nem ezt az iskolában…

A keleti rokonság igen nagy. Meglehet a japánok is belesorolhatók ebbe a rokonság fogalomba, bár jómagam erről viszonylag keveset tudok. Bár jóval keletebbre élek, mint a Kárpát-medencei magyarok, mégis aránylag keveset tudok, hallottam, olvastam a magyar-japán rokonságról. Azt tudom, hogy a mongolok szerint „egy vérből valók vagyunk”. Ezt egy Batu nevű tanárembertől halottam, akinek nem kis szerepe volt benne, hogy az érdeklődésem a kelet felé fordult. Másrészt olvastam, a Mongolok története című török nyelvű könyvet, amiben nagyon hasonlóan beszél a magyar rokonságról a mongol nagykán is. Akinek ugyancsak Batu volt a neve. Batu kán levelet írt IV. Bélának. (Erről is ír a szerző az említett könyvében.) Ha a magyar király csak egy kicsit is elgondolkodik a „rokoni” ajánlaton és nem öleti le a levélhordozókat, nem szegül szembe a mongol seregekkel, meglehet, hogy nem lett volna Muhi pusztai vereség, nem kellett volna sok embernek meghalnia a Kárpát-medencei Magyarországon!

Abban igazat kell adni Imaoka Gyuicsironak, hogy „Igaz magyar történetírás nem létezett”! De az okok már – szerintem – egészen mások, mint ebben a levélben is szerepel. Jómagam semmiféle fajelméletnek nem vagyok híve, akár japán, zsidó, vagy hitlerista fajelméletről légyen is szó. Egyebek mellett már csak azért sem, mert, ahogy nem létezik színmagyar, ugyanúgy már népek sem mondhatják el magukról, hogy nem keveredtek senkivel! Innen kezdve meg már nincs értelme olyasmikről értekezni, hogy kik a felsőbbrendűek, vagy kik az alacsonyabb rendűek. A faji kiválóságnak sincs sok értelme ott, ahol olyan állapotok, közállapotok vannak, mint a trianoni diktátum által megcsonkított Magyarországon. Ahol a vezető politikai elit magyarul beszél, ám nem magyar érzelmű, ahol a magyar tudósgárda (az értelmiség nagyobb hányada) magyarul beszél, de nem magyar érzelmű, ahol a meghatározó személyiségek között csak elvétve akad, aki tényleg magyar érdekeket szolgál.

Persze nem új keletű probléma ez! Tessék csak visszafelé megnézni a a Kárpát-medencei magyar történelmet (szándékosan nem magyar történelmet mondok, mert annak csak egy része a Kárpát-medencei magyar történelem)! Hány magyar király volt az ország történelmében a magyar trónon, aki valóban a magyarság érdekeit szolgálta. Itt Törökországban, ha elmondom, hogy a Kárpát-medencei Magyarországban még a saját magyar nyelvét sem használhatta a magyar meddig is? Nem 1853-ban lett hivatalosan a magyar az ország nyelve. Előtte ugye a latin volt, aztán meg a német! Kész csoda, hogy a magyarság ennek ellenére meg tudta őrizni az anyanyelvét. Sőt, magyarok lettek olyanok is, akik nem magyarnak születtek.

A magyarságnak tényleg fel kellene ébrednie, de a rózsaszín álmok kergetése helyett, szembe kellene nézni a valósággal. Ebben a valóságban persze benne van az is, hogy évszázadok hosszú során meghamisították és ma is hamisítják a magyarok, a Kárpát-medencei magyarok, és az egész magyarság történetét! Ebben olyanok járnak az élen, mint a csak nevében magyar Magyar Tudományos Akadémia, amelynek (1996-tól 2002-ig) volt elnöke, Glatz Ferenc nem átallott ilyet leírni, hogy : „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.” (A magyarok krónikája, Budapest, 1996. 9. oldal.) Ez az ember, aki 1963 és 1965 között az ELTE függetlenített KISZ-titkára, később pedig az általa igazgatott Történettudományi Intézet párttitkára is volt, „Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár”, aki mostanában kis sabedekszliben jár zsinagógaavatásra. Neki köszönhetően ilyen „komoly” dolgokat tanulnak/tanítanak még ma is, két évtizeddel a rendszerváltás után Magyarországon!

Ennek a magyarul beszélő, de nem a magyar érdekeket szolgáló embernek fogalma sincs hogyan élhettek a magyarok nézhettek ki, hogyan élhettek a magyarok ősei.(vagy ha van, következetesen hazudik, elferdíti a valóságot!) A távoli füves pusztaságokon (vagy ha úgy jobban tetszik – az ázsiai sztyeppén) ma is élnek (ha már nem is nomád, de még mindig) lovas népek. Ezek úgy ülnek a paripáikon, mint a cövek! Hogy, hogy nem, nem görbült el a lábuk a sok lovaglástól, a tartásuk is egyenes, mi több délceg! Jómagam sok iylen emert láttam, megismertem itt keleten! De ha nem hisztek nekem: Tessék csak megnézni például ezt a filmet itten: http://www.youtube.com/watch?v=5WxLJU8qR8A&feature=related. Ez persze nem egy dokumentumfilm mondhatja bárki, de aki itt él keleten az elég gyakran találkozik hasonló figurákkal, mint akik a filmben szerepelnek, és tudja a valóság sem sokkal másabb. Persze könnyű a budapesti íróasztal mellett kiötölni a sok baromságot és holmi vérszomjas gonoszságot vizionálni oda, ahol nem is volt. Vagy legalábbis nem úgy volt, mint a tudós úrnak (mit nem mondok: elvtársnak!) méltóztatott leírni. Mert leírta, persze, hogy leírta. Nyilván komolyan is gondolta, hiszen ma ez a divat, az érvényesülés szükségessé teszi, hogy bizonyos emberek ilyeneket írjanak.

Szerencsére egyre többen vannak, akik ma már nem hiszik el az ilyen rágalmakat a magyarságról… Nem hisznek még azok a leveledben szereplő japánok sem!

Én sem hiszem, sőt meg vagyok győződve róla, hogy – nem csak ebben az eszmefuttatásában, de munkásságának túlnyomó részében is Glatz Ferenc– hazugságokat állít. Azt is tudom, hogy miért. De ez már egy másik téma. Piszkos, mocskos politika. Jómagam viszont politikával már nem foglalkozom, elég volt, ami volt. Most már sokkal jobban érdekel a magyarság, az elfeledett keleti magyarság sorsa, története. Azt kutatom, persze nem mehet el az ember szó nélkül az ilyen megállapítások mellett sem. Főleg, ha tudja, hogy a keleti források egészen mást mondanak, mint Glatz Ferenc „Széchenyi-díjas” történész, egyetemi tanár, az MTA egykori elnöke. Jómagam a keleti forrásokat, az arab-perzsa muszlim szerzőket sokkal-sokkal megbízhatóbbnak tartom, mint ez a magyarországi (már csak az említett politikai pályafutása, szerepvállalása miatt is) teljesen hiteltelen embert.

Például Ibn Ruszta, Al-álák an-nafísza című hatalmas, lexikonszerű művének hetedik könyvében földrajzi és néprajzi leírásokat ad, értékes adatokat közöl a magyarok keleten vándorló őseiről. Munkáját 903-920 között írta, ebben beszámol róla, hogy: „(Ezek) a magyarok szemrevaló, szép külsejű emberek, nagytestűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyöngyökkel berakottak.” Jákút ar-Rúmi muszlim tudós, geográfus (1179-1229) szerint a magyarok „igen vakmerőek”. Gardézi (Gardizi) a magyarokról azt írja, hogy szép megjelenésűek. Ruházatuk színes selyem szövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, pompát kedvelők és gyakran rontanak a szlávokra.”

Tovább folytatva a felsorolást: Makdiszi (966) szerint a „magyarok a türkök egy lovas különítménye”, Hayyan (megh. 1076) szerint „a magyar félelmetes nép… hét vezér alá tartoznak…” Hudúd al-Álamnál pedig ezt olvassuk: „A madzsarik nagyon gazdag emberek…szemrevalók és félelmetesek. Az összes körülöttük lakó pogányokkal háborúskodnak, és a magyarok szoktak győzni…”

Marvazi (1120) őseinkről azt írja: „A magyarok a türkök egy törzse… szemrevaló és szép külsejű emberek és nagy testűek. Vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit elsősorban kereskedelmüknek köszönhetnek…”

Ibn Rusztánál (930 körül) pedig azt olvashatjuk például, hogy vándorlásaik közben „a magyaroknak sátraik vannak, és együtt vonulnak a takarmánnyal, valamint a zöld vegetációval”, Ibn Hajján egyebek mellett megjegyzi, hogy az állataikat legeltető magyarok „jurtákban szétszórva élnek”. Bölcs Leó bizánci császár szerint „a magyarok lovaikat béklyóba verve sátraik mellett tartják”; a magyarok jurtáit „türk sátor” néven nevezi. A magyarok sátrát Jakubi 891-ben így jellemezi: „a török gubba (jurta kupola), hajlított bordázatú, ló- és ökörbőrből készült szíjak fogják össze és nemezzel van befedve”.

A jurta, vagy „yurt” ősi török szó, jelentése: „ház”, „otthon”, „haza”. Ezt, a sátorféleséget az Ázsia középtengelyében húzódó sztyeppe övezet (füves pusztaság) természeti viszonyainak megfelelően a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata formálta ki; igényeiknek megfelelően alakult és az ázsiai puszták szélsőséges természeti viszonyaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Elterjedése egybeesett a lovak használatával. Ősi és mai előfordulásában a Kínai Nagy Faltól egészen a Kárpát-medencéig ott terjedt el, ahova nagyállattartó népek érkeztek. Al-Bakri a 11. században „a magyarok sátrairól és házairól” így emlékezik meg: „a magyar olyan nép, melynek jurtáik… sok lovuk, lábasjószáguk és jó szántóföldjeik vannak…” Ibn Ruszta pedig kupola alakú sátrakról és kerekded kunyhókról” ír…

A „Dzsajháni-hagyomány” több szövege is megemlíti, hogy „a magyarok nagyon gazdag emberek”, illetve „vagyonosak és szembetűnően gazdagok”. Bölcs Leó császár kiemeli, hogy a magyarok a „perzsa-arab divatot utánozzák”; ezt erősíti meg Ibn Ruszta is, aki szerint a ruházatuk hasonló a muszlimok ruházathoz! A magyarok jólöltözöttsége messze földön híres volt, ezt Gardézi írta 920 táján. A magyarok már akkoriban is viseltek a felső ruhájuk alatt fehérneműt, amikor az Európa nyugati felén még nem volt általános. Ibn Ruszta leírja, hogy „a magyarok selyembrokátot, szőtteseket és más bizánci iparcikkeket vásárolnak a bizánciaktól”. Gardézi a köznép „kendervászonból, lenvászonból, bőrből, prémből és nemezből” készült ruháit említi.

A magyarság tehát nem egy szedett-vedett csürhe, egy görbelábú rablóhorda volt. Mint ahogy a keleten maradt magyar törzsek és rokon népek sem voltak azok. Ha olyan lettek volna, mint amilyennek Glatz úr leírja őket, nyilván nem tudtak volna gyökeret verni, illetve új államot létrehozni a Kárpát-medencében. A magyarság ellenfelei, ellenségei persze nagy előszeretettel írtak hasonlókat a magyarságról, mint Glatz Ferenc. Regino német krónikás is hasonlóképpen vélekedik: a magyarok nyers húst esznek, vért isznak és az ellenség szívét kitépik… és így tovább! A Metzi Évkönyvek is hasonlóan „jólértesült” a magyarokról, akik szerinte „nem emberek, de vadállatok módjára élnek”. Aventínus szerint pedig „a megölt ellenség hasát felvágják, szívét megeszik, vérét megisszák, holttestek fölött lakmároznak és ugyanilyen vadak nőik is”. Ezeket a képtelenségeket ismétli meg az Auctuarium Gartense, a Szent Trudperti Évkönyvek, az Actus Brunwilerensis, a Nagy Belga Krónika, valamint Saxo évkönyvíró és Brémai Ádám is. Liudprand pedig a Merseburg melletti csatáról (933) szóló tudósításában ocsmánynak és ördöginek nevezi a magyarok „hui, hui” csatakiáltását.

Ennyire féltek a magyarok nyilaitól…

Mindezt épp a minap írtam le, és tettem fel jópár a témába vágó videó linkjével együtt a Netvörk-re, ahol van egy ELFELEDETT KELETI MAGYARSÁG – nevű blogom, amely itt található: http://elfeledettkeletimagyarsag.network.hu/

Jómagam is azt mondom: ÉBRESZTŐ, ÉBREDJETEK MAGYAROK! Mondom ezt annak ellenére, hogy tudom, nem én találtam fel a meleg vizet, és nincs nálam a bölcsek köve! De azon az úton, amelyen én járok, talán van néhány érdekes és figyelemre méltó dolog, amit nem ártana esetleg a kishazában is, ha minél többen megismernének. Ezért ajánlom én is, ami a leveled végén volt olvasható: Ha elolvastad add, küld tovább, hogy valamennyien tudjunk erről (is)!

Végül még egy gondolat:

A magyaroknak, a magyarságnak tényleg jó lenne, ha rendezni tudná a történelmével, a történelmi tudatával kapcsolatos anomáliákat. Az értem én (hiszen magam is magyar vagyok, mi több itt idegenben nemcsak megőriztem az anyanyelvemet, de magyarok nyomait kutatom, a magyar nyelvet, a magyar kultúrát tanítom is), hogy folyton valami fogódzkodót, támpontot keresnek a honfitársaim. De, néha mintha nem látnák a fáktól az erdőt. Mire gondolok? Ide jött például Törökországba egy magyar ember, egy tanár (azt hiszem, ha nem tévedek földrajztanár) gyalog (?) bejárta az ország nagy részét, végül megtalálta, amit keresett. Ezzel nem is lenne különösebb baj, azzal sem, hogy úgy jött ide honfitársakat (rokonokat) keresni, hogy egy mondatot sem tudott az itteni nyelven. Nem ismerte a nyelvet a szokásokat… végül azzal érvelt, hogy az itteni emberek személyi igazolványában benne van a magyar származásuk. Rossz érvelés a rokonság bizonyítása mellett, ugyanis abban a bizonyos személyi okmányban sem régen sem most nincs ilyen információ. Az illető, akárcsak a fent említett történész, akadémiai elnök, félrevezette a közvéleményt, az embereket, akik hittek neki. Nem szabad ilyet tenni! Meg is írtam neki, azóta nem jelentkezett, megsértődött. Olcsó megoldás… szembenézni a tényekkel úgy tűnik sokkal nehezebb, és talán nem is mindig könnyű. Ezért gondolom, hogy még hosszú időnek el kell telni, talán évtizedeknek, de az is lehet, hogy évszázadoknak, hogy a magyarság megismerje az igaz történetét. Az igaz történetének minden ága-bogát. Talán ebben egy hangyányit én magam is tudok segíteni…