A türkök a szovjet ideológia szerint

„koszos nomádok”

A kazahsztáni Selyemút mentén folytatott kazah–magyar ástatások előzetes eredményeit bemutató tablókiállítást nyitott meg június 7-én az esztergomi Vármúzeumban Kovács Sándor, a Kazah–Magyar Baráti Társaság alelnöke, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke. A megnyitón köszöntőt mondott Karabajev Kajrat kazah konzul. A kiállításon három évnyi kutatómunka eredményei láthatók, Tölebi várának ásatásáról. Erről, az eddig még soha nem kutatott várról, az ásatásokról, és a kazah–magyar rokoni szálakról a kutatás vezetőjét, dr. Mordovin Maximot, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének munkatársát kérdeztem.

 – Kedves tanár úr! Először engedjen meg egy személyes kérdést: milyen származású – egy internetes naplóban azt olvastam, hogy félig orosz, félig kazah – és mióta él, tanít Magyarországon?

 – Valójában mindegyik nagyszülőm más nemzetiségű. Így orosz, ukrán, magyar, mordvin vér csörgedezik ereimben. A volt Szovjetunióban születtem, és egyik nagyapám révén kerültem Magyarországra, itt fejeztem be tanulmányaimat, s öt éve tanítok az ELTE-n.

 – Kazahsztán a világ kilencedik legnagyobb országa, nagyjából akkora, mint Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok fele. Az ország az emberiség történetének egyik fontos helyszíne; éltek ott szkíták, hunok, és egyes kutatók szerint a kunok is innen származnak. Ezért is lehet, gondolom érdekes egy ilyen ásatás, hiszen több korszak emlékei kerülhetnek elő.

 – Ez pontosan így van, de mi az elmúlt három évben kifejezetten türk helyszíneket kerestünk föl, vagyis a kazah-magyar kutatás alapvető célja a türk régészeti hagyaték vizsgálata. Ennek oka az, hogy a szovjet korszakban elsősorban az indoeurópai népek történetét kellett vizsgálni; a türk és a kazah nemzeti régészet nem létezett. Azt is állították, hogy a különböző várak, városias települések kialakulása mind az iráni népekhez kapcsolható. A türkök a szovjet tudományos ideológia szerint – bocsánat a kifejezésért– „koszos nomádok”, akik semmi maradandót nem tudtak építeni, ilyenre csak az indoeurópai népek voltak képesek. Most mi Tölebi váránál kimutattuk, hogy azt türk lakosok építették, akiknek egy része nomád volt, más részük pedig letelepedett.

 – A türk népek megítélése Magyarországon olyan volt 50 éven keresztül, mint a „nagy testvérnél”, sőt még ma is él több „tudósban” ez a kép.

 – Sajnos, ez a valóság.

 – Úgy olvastam, hogy a magyar régészek kazah meghívásra érkeztek a területre. Ennyire remek a kazah-magyar régészeti együttműködés?

 – Esetünkben nem is a régészeti, hanem a kazah-magyar kulturális együttműködés a lényeges. Ahogy az is fontos, milyen magyarságkép él a kazahokban. Ez a nép egyértelműen rokonnak tartja a magyarokat. Ez leginkább a kunokkal magyarázható. A kazahok tudják, hogy Magyarországon élnek a kunok leszármazottjai. Történelmi tény, hogy a kun a kazahok egyik törzse, mely kipcsak vagy kumán néven is ismert. Történészek között sem képezi vita tárgyát, hogy kicsodák a kipcsakok. Nem véletlenül hívják Kazahsztán legnagyobb sztyeppés területét Desti-Kipcsaknak, vagyis a kipcsakok, kunok sztyeppéjének. Tehát ezért is ismerik jól a kazahok a magyarokat; ahol csak megfordultunk az országban, azzal fogadtak, hogy mi rokonok vagyunk. Ennek fényében meglepő, hogy a magyar gazdaság nem használja ki kellőképpen ezt a szimpátiát.

 – Mit lehetne kiaknázni ebből a rokonságból gazdaságilag?

 – Egyrészt Kazahsztán Közép-Ázsia kőolajban, földgázban, és egyéb ásványi kincsekben leggazdagabb országa. Másrészt az ország hatalmas mezőgazdasági felvevőpiac lehetne. Ha ránézünk a térképre, látjuk, hogy a térség éghajlata nem kedvez a mezőgazdaságnak. Már a kiállítás megnyitóján is felelevenítettem, hogy a szovjet korszakban például a Globus-konzervek mindennaposak voltak Kazahsztánban. Erről személyes élményeim is van, ugyanis magam is ott nőttem fel.

 – A kedvezőtlen éghajlat az oka annak, hogy az ország lakosságszáma annyi, mint Kárpát-medence magyarságáé?

 – Igen, döntően az éghajlat, hiszen Kazahsztán kétharmada sivatagos-félsivatagos terület.

 – Térjünk vissza az ásatáshoz. Hogyan vetődött föl a kutatás ötlete?

 – Kazah kollegák jártak Magyarországon egy tudományos konferencián, és megemlítették, hogy szakemberhiánnyal küzdenek, ugyanis a Szovjetunió szétesése után alig maradt régész Kazahsztánban. Akik addig ott dolgoztak, többnyire oroszok voltak. A kutatások mellett egy időre a régészképzés is leállt. Amikor Nurszultan Nazarbajev kazah államfő támogatásával megindult a nemzeti kulturális örökség feltárására irányuló program, akkor kellett szembesülniük ezzel a problémával. Ezért kerestek fel többek között minket is. Jelezték, hogy a helyszínen kapunk szállást, élelmet, kutatási helyet, csak a kiutazás költségeit kell állnunk. Mi ezt elvállaltuk, azért is, mert egy páratlan lehetőségről volt szó. A kazahok külön kérték, hogy olyan fiatal szakemberek jöjjenek ki, akikkel egyrészt hosszú távú együttműködést lehet elindítani, másrészt, akik nem szovjet-iskolán nevelkedtek, vagyis kevésbé előítéletesek.

 – Így egyetemi hallgatók is kimentek önnel?

 – Elsősorban hallgatóimat vittem ki. Másod-harmad-negyedéves hallgatók jöttek ki velem az ásatásra kutatni. Ezúton is meg szeretném köszönni a munkájukat.

 – A már említett Tölebi vára volt az első helyszín, ahol kutattak?

 – Ott folytak először ásatások. A kutatások kezdetén felmértük a Selyemút melletti nagyobb várakat, városokat. A kiállításon lévő tablókon is látható, hogy első ütemben Merke, Aszpara, Tölebi és egy kisebb település, Terekti maradványait mértük fel és elkészítettük az alaprajzaikat. Ezután választottuk ki a kutatás helyszínének Tölebit. A választásnak három oka is volt: egyrészt ez a legkisebb, tehát rövid időn belül eredményekkel kecsegtető helyszín; másrészt a vár területén előttünk soha senki nem kutatott; harmadrészt a legkönnyebben megközelíthető településről van szó.

 – Az interneten azt olvastam, hogy a középkori vármaradványokat nehéz összevetni a forrásokkal, ugyanis a még középkorban elpusztult település neve nem maradt fenn. Ez nem okoz nehézséget?

– Legfeljebb annyiban, hogy az ásatások előtt nem tudtunk hipotézist felállítani arra nézve, hogy milyen leleteket találhatunk. Ettől viszont csak izgalmasabbá vált a munka. Merke és Aszpara esetében erre már több lehetőségünk lett volna, hiszen a források elárulják, hogy ott számolhatunk iráni nyelvű lakossággal. Tölebinél viszont csak a régészeti anyag „beszél” magáért.

 – Azt meg lehet határozni, hogy ki és mikor építette föl ezt a várat, s milyen támadásnak esett áldozatul?

 – Mára azt sikerült megállapítani, hogy a vár a 10-11. században állt fenn, viszonylag rövid ideig. Abban az időben a terület a Karahanida-kánsághoz tartozott. A karahanidák türkök, s a Karahanida-dinasztia nevét az első nagy uralkodó felvett címében levő kara han – „fekete kán” titulusról kapta. A dinasztia ideje alatt vált az iszlám hivatalos vallássá a régióban. Ugyanakkor az iszlám nem lett kizárólagos, amit az ásatásokkor talált keresztény csontamulett bizonyít. Emellett megtűrték a „pogány” hagyományokat is – találtunk olyan kemencét, melyen a tűzkultuszra utaló bekarcolások láthatók –, tehát békében élt egymás mellett a három vallás. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a 11. században milyen viszály következtében pusztult el a vár. Lehet, hogy a korai mongol támadásokkal függ össze a vár sorsa, de ezt nem lehet bizonyossággal kijelenteni. Az biztos, hogy egyszer a várat szerényebb formában újjáépítették, majd teljesen kiürítették. Így a vár felső rétegeiben nem is találtunk szebb leleteket.

 – Milyen leleteket találtak a várban? Gondolom a nagyobb értékeket a menekülők vagy a rablók magukkal vitték.

 – A vár későbbi korszakából származó értékesebb leleteket vihették el egy esetleges támadás miatt. Az első időszakból viszont szebb tárgyakat is találtunk. Amikor felépült a vár, akkor – a kutatásokból arra következtethetünk – káni rezidencia lehetett. Az biztos, hogy nagyon gazdag volt. Találtunk egy olyan kutat, amelyben több, 1000 körüli évtizedekre keltezhető mázas, arab feliratos tál került elő, ami önmagában elég különleges. Emellett aranyozott üvegpohár-töredékeket találtunk, mázas mécseseket. Ezek mind olyan reprezentatív tárgyak, melyek igényes és gazdag anyagi kultúráról árulkodnak. Sajnos mi nem a palotaépületet, hanem „csupán” a gazdasági udvart találtuk meg. Ha egy gazdasági épületben aranyozott poharak vannak, abból a gazdagságra következtethetünk. Bizonnyal a palotában még gazdagabb leletek várhatnak ránk.

 – Ezek a tárgyak azt mutatják, hogy a Selyemút menti várak, városok több ázsiai gazdag településsel kereskedelmi kapcsolatban.

 – Természetesen, az arab feliratos tálak biztos, hogy nem helyben, hanem talán Szamarkand környékén készültek. A mai Tölebi területén türk népek laktak, s az ő köreikben az arab nyelvismeret már nem volt elterjedt.

 – A tárgyi emlékek arra is utalnak: az ott élő türkök nem primitív emberek voltak.

 – Egyáltalán nem voltak azok. Erre utal, hogy találtunk olyan edénytöredékeket, melyeken türk feliratok voltak. Nem a közismert rovásírásra kell gondolni, hanem a szogdból (perzsához hasonló nyelv) kifejlődött türk írásról van szó. Ez arra utal, hogy itt írni-olvasni tudó lakosság élt, s nem olyan primitív, ahogy azt a szovjet korszakban sulykolták belénk.

   – Tölebi után a következő kutatási helyszínük Timur Lenk keleti határvára lesz?

 – Ez a tervünk, de ennek azért anyagi vonzata is van. A helyszínen biztosítanak számunkra szállást és ellátást, de a kijutásról nekünk kell gondoskodnunk. A kazahok valóban felajánlották nekünk, hogy Aszparát, ezt a keleti határvárat megkutassuk, ami egy rendkívül látványos leletanyagot ígér, ráadásul nagyon pontos leírásokat olvashatunk az építmény 15. századi helyzetéről. Itt egy 8-9 hektáros erődítésről van szó, melynek vályogfalai jó állapotban maradtak fenn, s omladékaik ma is elérik a 15 m-es magasságot.

 – Az ország északkeleti részén él a madjarok törzse. Rokon népről van szó?

 – Nem vagyok szakértője ennek a témának. Benkő Mihály keletkutató járt azon a vidéken, én még nem jutottam el a madjarok közé. A kazahok tudnak erről a népcsoportról, és az is tény, hogy az országban elterjedt férfi keresztnév a Madjar, ami nem lehet véletlen. Azt tudni kell, hogy ahogy a mai Kárpát-medencei magyarság sem azonos teljes mértékben genetikailag a honfoglalás korival, úgy a kazahsztáni madjarok is több néppel keveredhettek ezer esztendő alatt. A kazah néprajzi és anyagi kultúra viszont kifejezetten rokonítható a honfoglalás kori magyarok kultúrájával, amit nálam a témában jóval nagyobb szakemberek is kimutattak és amint erről a kiállításunk egyik tablóján is olvasható.

Medveczky Attila

http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2011/julius/01/15.htm