LESZ-E RENESZÁNSZA A KELETI KULTÚRÁNAK?

A Kárpát-medencei magyarság figyelme az elmúlt évszázadok során többször is a keleti népek, a (vélt vagy valós) rokonság felé fordult. Mostanában egyre több jele is mutatkozik annak, hogy különféle csoportosulások, politikai vagy civil szerveződések is érdeklődnek a keleti népek kultúrája, történelme vagy néphagyományai iránt. Az orientalisták is újra meg újra neki rugaszkodnak, és bőségesen termelik a keletről, a misztikus keletről szóló írásaikat. Van tehát mit olvasni, tanulmányozni. Elvileg! Mert gyakorlatilag ezeket a „szakértői” dolgozatokat, beszámolókat itt keleten sokszor értetlenül szemléli az ember. Sok van, aminek csak a fele, vagy talán még a fele sem igaz.

A keleti emberek nagy része máig megőrizte szokásait. Vannak persze keleten is, akik a nyugati mintát majmolják, akiknek eszébe sem jut, hogy az ő kultúrájuk sokkal, de sokkal régebbi, tartalmasabb és értékesebb, mint az a másik. Vegyük például az étkezési szokásokat, az ételkészítés vagy az alapanyag felhasználásának itteni, keleti gyakorlatát. A minap a feleségemmel a kedvenc boltunkban, mi is tettünk egy apróbb felfedezést: megtaláltuk azt a reggeli alkalmával használatos csípős, vagy enyhén csípős paprikakrémet, amely már 5 ezer éve készítenek a török háziasszonyok. (http://receptjeink.blogspot.com/2010/09/tobb-evezredes-reggeli-finomsag.html)

Sokan azt gondolják Magyarországon, hogy a keleti népek (így pl. a magyarság és a török népek is), a vándorlásaik során csak úgy tudtak életben maradni, hogy hatalmas állatcsordákat tereltek maguk mögött, mint egyfajta élő éléskamrát és csak ennek meglétével tudtak életben maradni. Az eurázsiai füves pusztán vándorló népeknek persze voltak csordái, de volt olyan élelmiszertartósító technológiájuk is, ami máig fennmaradt. Ilyenek a keleten (például itt Törökországban, de tőlünk keletebbre is) máig fennmaradt különféle szárítmányok. Ezek közül talán legismertebbek a szárított gyümölcsök: az alma, a kajszi, a szilva… de gyakorlatilag mindenféle gyümölcsből létezik keleten szárítmány. Sőt, nemcsak a gyümölcsöket, de például a zöldségféleségeket is tartósan használhatóvá tették ily módon. Ezek közül talán a legismertebb a szárított paradicsom, a szárított okra (kuru bamya), vagy a szárított padlizsán.

Például a mongolok is ilyen szárított élelmiszerekkel felszerelkezve tették meg a hatalmas távot, a mongol nagykán székhelyétől IV. Béla magyar király országáig. A fejenként 30-40 kilógrammos élelmiszeradag 100-130 kg készételnek felelt meg. Nem tudom, manapság tanítanak-e ilyesmit a hazai iskolákban. Amikor mi tanultuk a történelmet a tatárjárásról (aminek már maga az elnevezése sem pontos, hisz nem a tatárokról, hanem a mongolokról szól a történet) csupa negatív dolgot hallhattunk. (Kutyafejű tatár!) Azt, hogy mai értelemben „bioélelmiszereket” fogyasztottak a gyors lovaikon nyugat kapujáig nyargaló harcosok tudtommal, sehol senki sem említi. A kelti forrásokban (mint annyi más) persze megtalálható ez az információ is.

A nyugati utazók ma is hatalmas málhával vágnak neki a keleti országoknak. Pedig keleten is minden megtalálható, ami az emberi élet fenntartásához szükséges. Itt Isztambulban is sokszor megmosolyogtató a turista, aki hátán a „zsákjával” sétál olyan helyen, ahol szinte méterenként minden megkapható minden (ráadásul itt még mindig többnyire adalékanyagok, vegyszerek vagy tartósítószerek nélkül) amire az embernek szüksége lehet. A sok-sok élelmiszer az utcán, a boltok előtt kínálja magát, ami tőlünk nyugatabbra már szinte teljesen elképzelhetetlen. Ráadásul az üzletek ott csordultig vannak bolti szeméttel!

Sokan persze nem étik ezt, nem látják a lényeget, az összefüggéseket és tele vannak előítéletekkel, hamis információkkal, negatív gondolatokkal. A nyugati média igyekszik folyamatosan fenntartani ezt a szemléletet, riogatni az embereket. Miért is? Azért, hogy fenntartsák azt a hamis látszatot, hogy minden, ami keleti az rossz, elvetendő, vagy legjobb esetben elavult! Idejét múlt a keleti életmód, a keleti emberek szokásai, a keleti emberek erkölcsössége. Például az, hogy a hitükhöz hű muszlimok nem járnak térd fölött rövidnadrágban az utcán, és az asszonyok is elfedik magukat, kendőt viselnek!

A keleti kultúra persze jelen van az EU országokban is. Például a (németországi, a belgiumi, , vagy a franciaországi) törökök által üzemeltetett boltokról, bolthálózatokról, pékségekről nem igen lehet a magyarországi sajtóban olvasni. Pedig ott minőségi az élelmiszer, ezért nagyon sok nyugat-európában élő magyar is ott vásárol. A média leginkább csak a botrányokkal foglalkozik, arról nem esik szó, hogy ezeket a minőségi termékeket nagyrészt az adott országban gyártják, hogy csak a technológia keleti. Hogy a keleti embereknek saját tv-csatornáik, újságjaik, iskoláik is vannak. Ezzel színesebbé, gazdagabbá tették, teszik az európai kultúrát.

Arról persze szó sincs, hogy a keleti kultúra divatba jönne a nyugati országokban. Valószínűleg még sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy igazi reneszánsza legyen a keleti kultúrának. Mindez annak ellenére, hogy ez a kultúra nemcsak keleten, de nyugat-európában is létezik. Ezt – és ennek pozitív vonatkozásait – persze csak az látja, akinek szeme van hozzá. Az olyan ember padig nagyon kevés! Sokan még mindig azt hiszik, hogy azzal kell foglalkozni, ami elválasztja, és nem azzal, ami összeköti az embereket, hogy létezik magasabb rendű és alacsonyabb rendű kultúra. Itt keleten nem sokat foglalkoznak ezzel az emberek. Élik a maguk mindennapi életét (http://www.youtube.com/watch?v=cENgOJGe5fo&feature=related), és amennyire tudják (engedik nekik, lehetővé teszik számukra) őrzik a hagyományaikat, a kultúrájukat.